Nászút

A mézes napok

Az esküvő után jönnek a mézeshetek és/vagy a nászút? Vajon melyik? Mindkettô? Vagy csak az egyik? Ami minden kétséget kizár, hogy mindkettő az esküvő után van, és jó eséllyel ez egy igazán boldog, felhőtlen időszakot jelent. Járjunk utána, miről szól az egyik, s miről a másik?

Gyermekáldás. Ezt várta a régi kor embere – s talán a mai is – az ifjú házasoktól. Hogy szerelmük mielőbb kiteljesedjen, családot alapítsanak, vagy ahogy mondani szokták, sokasodjanak. Korok és kultúrák földrajzi elhelyezkedéstől függetlenül számtalan praktikát, babonát, varázslatot és szokást gyakoroltak az esküvő során és után, hogy a lehető legjobban bebiztosítsák a gyermekek fogantatását.



Az ősi Babilon szokásai már ennél pontosabban adnak útmutatást, a nászt követő egy hónapban esténként mézsör fogyasztását javallják az ifjú párnak. A mézsört, ezt az erjesztett, bódító hatású, édes alkoholt abszolút aphrodiziákumnak tartották, ami segíti majd a fiatalok egymásra hangolódását, s így a gyermekáldást is. S bár nincs egyértelmű bizonyíték rá, valószínűsíthető, hogy innen ered a „honeymoon” kifejezés, mely szó szerint mézholdat, időben pedig egy holdciklust, hónapot jelent.
Jól látható, hogy ez a kifejezés gyökereiben nem kötődik semmilyen utazáshoz, pálmafákhoz vagy tengerparthoz. De akkor honnan jön a nászút?
A nászút eredete is több szálon fut. A legrégebbi szálak az ősi menyasszonyrablásokig vezethetőek vissza. A korabeli törzsek körében több formája és szokása is volt a menyasszony rablásnak. A legtöbb irodalom mégis a skandináv népeket emlegeti, kiemelve a norvég „hjunottsmanathr”-t, mely során a férfi elrabolta a neki kedves lányt és addig rejtegette, amíg a lány családja feladta a keresést. Ez után együtt visszatértek a faluba és megkezdték közös életüket.

Az angolszász eredetű szál, már jóval későbbi. E szerint a XIX. század felső osztályának tagjai, „bridal tour”-ra, azaz nászútra mentek, melynek célja az volt, hogy az esküvő után az ifjú házasok sorra látogassák azokat a barátaikat, rokonaikat, akik nem tudtak elmenni a lakodalomra. Ez a kiváltság természetesen nem volt mindenkinek elérhető, és megfizethető, de így is nagyon gyorsan nagy divatot teremtett, és az 1820-as években már „voyage à la façon anglaise” – angol stílusú utazásként vált közismertté és egyre több követője akadt.

Nászút-para

„ pár apró trükkel és praktikával nem lehetetlen“

A filmekből és a könyvekből tudjuk, hogy nászútra az ember a lagzi másnapján indul: kipihenten, felkészülten és persze nagyon nyugodtan. Ha ehhez sorra vesszük mennyi teendővel jár az esküvő és a lakodalom megszervezése, s mennyi energiába kerül egy lagzit gyönyörűen, mosolyogva, igazi vendéglátóként végigvezetni és élvezni az estét, kicsit szürreálisnak és utópisztikusnak tűnik ez a nászutas történet… Pedig pár apró trükkel és praktikával annyira nem lehetetlen.
Első jó tanácsként kezdjük a nászút időpontjával! Tényleg szép gondolat másnap indulni, de még egy jó alvás, sokat lendít az ember utazási kedvén, s könnyebb kapkodás nélkül ellenőrizni a csomagokat.
Érdemes időben átnézni az utazási irodák ajánlatát, és rákérdezni a nászutas akciókra és kedvezményekre, mert a legtöbb ügynökség bizony komoly meglepetéseket tartogat az ifjú párnak.
Külföld vagy belföld? Bizony a helyszín megválasztása a legnehezebb, de ha úgy tervezzük, hogy ez lesz az egyetlen nászutunk, akkor oda menjünk, ahova mindig is szerettünk volna – mindketten. Ez a pár nap ne a kompromisszumokról szóljon.
Hazai környezetben a legtöbb para-kérdés már el is oszlik, hiszen mindenki beszéli a nyelvünket, és bármi gond van, pár órán belül haza tudunk jutni. Kicsit más a helyzet, ha elhagyjuk a határt, ilyenkor pár biztonsági lépést érdemes előkészíteni.
Az Unión belüli utazáshoz érdemes kiváltani az E111-es kártyát, mellyel sürgősségi egészségügyi szolgáltatásokat vehetünk igénybe. Ez persze nem azt jelenti, hogy felesleges bármely más biztosítást kötnünk, de jobb több oldalról is bebiztosítanunk a mézes heteket.
Európán kívüli, egzotikus úticélok esetében nagy segítséget jelenthet a Külügyminisztérium honlapja, melyen országonként találhatunk ajánlásokat vízumigénylésről, védőoltásokról és persze a nagykövetségünkről.
Gondolom ezek után mondanom sem kell, hogy házi patikát akkor is érdemes bekészítenünk, ha egészségesek vagyunk, mint a makk. Mert egy jó kis gyomorrontás, bölcsességfog-gyulladás vagy épp influenza bármikor keresztülhúzhatja a számításainkat, és rémálommá változtathatja az álom nyaralást. (S mint a legutóbbi felmérésekből kiderült az all-inclusive utak alatt hajlamosabbak vagyunk a lebetegedésre.)
Kardinális pont lehet a csomagolás is, mely komoly fejtörést okoz szinte mindenkinek. Alap hiba, melybe gyakran beleesünk, hogy addig pakolunk, amíg van hely a táskában, így akár háromszor annyi ruhát viszünk, mint amennyit fel tudunk venni. Praktikus elv, hogy csak annyi táskát, és csak annyira pakoljunk meg, melyek két kézben, gyalog mi magunk is elbírunk, s persze amennyit a repülőre felvihetünk. Ellenőrizzük a bőröndök zárhatóságát is, minden jól működik-e.
S végül, de nem utolsó sorban jöjjenek az úti okmányok. Biztos helyre tegyük, ahol könnyen elérhetjük, és a biztonság kedvéért vigyünk fénymásolatot az útlevélről és/vagy a személyigazolványunkról, nehogy hosszabb legyen a nászút, mint szeretnénk.

Gud

archiv 2009




| <<< vissza az előző oldalra | főoldalra | az oldal tetejére |


 

 

 

 

 

 

 

Archív weblap:

Kontakt: info@eskuvoilexikon.hu