Tipp

Milyen legyen a vendégkönyv?

Az esküvőmre készülődve, nagyon szerettem volna egy vendégkönyvet én is, hosszasan nézegettem a kreatív ötlettárakat, mert ha már lúd, legyen kövér, és mégsem állhatunk meg egy bolti műbőr könyvnél, melyen arany betűkkel csillog, hogy ez a vendégkönyv. A nagy készülődés közepette végül, nem lett az egészből semmi, se aranybetűs, se kreatív – pedig most jó lenne fellapozni.

 



Aki szintén ezen rágódik mostanában, hogy legyen, vagy ne legyen, illetve milyen legyen, az tartson velem rövid kreatív vendégkönyv túránkon! Az első és legfontosabb kérdés, amit a kiválasztás előtt el kell dönteni, hogy olyan vendégkönyvet szeretnénk, ami otthonunk dísze lehet, és kint lehet a falon, vagy olyat, melyet egy pohár bármi mellett nosztalgikusan átlapozhatunk. A második dilemma csak ezután jön, pontosan mit várunk a násznéptől, csak a nevüket szeretnénk együtt látni, vagy egy-egy bohó pillanatot akarunk megörökíteni, esetleg életre szóló jó tanácsokat akarunk összegyűjteni, mint egy füveskönyvbe? Ha ezen a két dilemmán átrágtuk magunkat, a többi szinte már csak esztétikai kérdés.

Ha életünk állandó darabjának szánjuk az emlékkönyvet alapvetően két lehetőséggel találkozunk. Az egyik egy nekünk kedves tárgy dedikálása. Egy kis böngészés után találhatunk ilyen tárgyak között kerti pihenő széket épp úgy, mint egy gitárt vagy egy földgömböt – a lényeg, hogy egy olyan tárgy legyen, aminek van története, jelentősége mindkettőtök számára. Ennél kicsit egyszerűbbek és konvencionálisabbak – de nem unalmasabb – a keretezhető emlékkönyvek. Nagyszerű lehetőséget adnak az úgynevezett dobozkeretek – ezek mélyebbek, mint a hagyományos képkeretek. Egy ilyen keretbe kerülhet akár egy esküvői kép, akár csak az ifjú pár neve és az esküvő időpontja, majd mellé beleszórhatjuk a mondjuk szív alakúra vágott kis kartonlapokat, melyekre minden vendég egy-egy üzenetet írt. Ezt a képet nem érdemes túl magasra tenni a falon, mert garantáltan le fogjuk venni párszor, meg-megrázni és felfedezni pár régen látott sort. A klasszikus képekhez tartoznak félkész, darabok is, melyek egy előre rajzolt motívum mentén adnak lehetőséget a násznépnek (ujj)nyomot hagyni. Közkedvelt minta a fatörzs, melyen a színes ujjlenyomatok adják ki a fa koronáját, vagy az ölelkező pár, kezükben sok-sok madzaggal, melyek végül egy-egy színes lufit rajzolnak ki a fenti példának megfelelően. Persze nem kell mindent túltervezni sem, egy grafikus által tervezett plakát köré is gyűjthetjük a násznép dedikálásait, a lényeg, hogy olyan képet kapjunk, amit tényleg szívesen akasztanánk ki végül otthonunkban.

 



Ha inkább a pohárral kézben lapozgatós darabot szeretnénk, szerencsére ott sem kell megállnunk a bordó műbőrnél. Egyszerű és nagyszerű ötlet egy Polaroid gépet beélesíteni, mellé egy fotókartonos fényképalbum, pár fehér filc, és washi tape – s a násznép már alkothat is: ki-ki elkészítheti saját fotóját, majd tetszőleges helyre rögzítheti az albumban és még üzentet is írhat hozzá. Szép üzenet tartozik a jenga dedikáláshoz is – itt a násznép egy-egy fahasábra üzenhet – mely szerint a házasság az egyensúlyozás művészete, akár a jenga. Játékos gondolat még a palackposta is, melynél egy-egy számmal jelölhetjük azokat a házassági évfordulókat, melyekre üzeneteket várunk, és a vendégek ennek megfelelően rejthetik el üzeneteiket az egyes üvegekben.

Nekem különösen kedves az az ötlet, amely nemcsak üzenetgyűjtésről szól, de a vendégek első, kicsit feszengős beszélgetéseinek oldásáról is. Az ilyen jellegű vendégkönyveket a vendégasztalokra kell kihelyezni és sajátosságuk, hogy egészen konkrét, néha akár
vicces kérdéseket találnak benne a vendégek, melyekre az ifjú pár jó tanácsot, ajánlást vagy ötletet vár. Pl.: Békülő vacsora tökéletes menüje, Bevált romantikus hétvégi kiránduló helyszínek országhatáron belül?

A kérdések sora végtelen, ahogy a kreatív lehetőségeké is, csak azt kell eldönteni, mit szeretnénk hazavinni a lagziból, hogy a szeretettel előkészített és teleírt vendégkönyv végül ne egy legyen az esküvőről nosztalgikusan megőrzött porfogók között, hanem igazi emlék.

 

 

Enni vagy nem enni?


Esküvőre készülve az ember lánya ha lehet, még kritikusabban néz szembe a tükörrel, mint bármikor máskor.

Általában várunk. Várunk az igazira. Az igazi motivációra, hogy valóban változtassunk az életmódunkon. Ha ez a motiváció az esküvői ruhánk… ám legyen. Bár azt a ruhát csak egyszer vesszük fel… S ha választani kell, egy alkatunkhoz illő ruha és egy modellre tervezett ruha között, én mindig az elsőt választanám, ami persze nem jelenti azt, hogy nem lehet, kell fizikailag is készülni a nagy napra, de soha ne felejtsük el, hogy ezt magunkért tesszük, mert az álompasinak jó eséllyel így tetszünk, ahogy vagyunk. Ha mégis változtatnák, kezdjük az tervezéssel, időzítéssel. Ruhaválasztás előtt vagy után vagyunk? Ha előtte vagyunk, akkor még lehetnek nagyszabású céljaink, ha már utána, akkor legyünk óvatosak, nehogy alakításra szoruljon a ruha az utolsó pillanatban – akár azért, mert mégsem sikerült annyit fogyni, mint szerettünk volna, akár azért, mert már kiesünk a ruhából vagy éppen nem férünk bele.

A célok meghatározásánál legyünk reálisak. Ne állítsunk magunk elé elérhetetlen célokat, senkinek nem hiányzik a kudarcélmény az esküvője előtt. Mérjük fel mennyi időt, energiát tudunk a diétára, szépülésre szánni!

Kezdjük lépésrõl lépésre!
Ha csak egyetlen dolgot vállalunk, az legyen a víz. A napi két, két és fél liter víz – vagy cukormentes folyadék pl. gyógytea – elfogyasztásával sokkal többet teszünk szépségünkért, mint gondolnánk. Jó hatással van az emésztésünkre, csökkenti az étvágyat, s nem utolsó sorban úgy hidratálja bőrünket, mint egyetlen krém sem.

Csak tudatosan! A hirtelen és drasztikus életmódváltozások, nagy kihívások elé állítanak minket. Legyünk fokozatosak! Vizsgáljuk meg étkezési szokásainkat, s válasszunk ki belőle egyet, amire oda tudunk és akarunk figyelni. Lelkes cukorfogyasztók, például elhagyhatják a teából és a kávéból a cukrot, elengedjük a cukros üdítőket; vagy meghatározhatjuk, hogy délután öt után már mit nem eszünk. Ha az egyiket már könnyedén tudjuk tartani, jöhet a következő.

Ha az étkezés mennyisége az igazi kihívás, akkor együnk mindenhez egy nagy adag salátát. A zöldségek alacsony kalóriatartalmuk, magas ásványi anyag és vitamin tartalmuk miatt egyrészt egészségesek, másrészt hamar eltelítenek.

Az étkezés után jöhet a mozgás! Menyasszonyok élménybeszámolói között böngészve, kifejezetten hasznos, életszerű trükköket, tippeket olvashatunk. Lássuk a kedvenceket:
  • Kezdjünk el táncórákat venni a vőlegénnyel karöltve. A tánc igazi zsírégető program. Garantáltan átmozgat olyan izmokat is, amikről előtte nem is tudtunk, hogy létezik.
  • Járjunk el a tanúnkkal közösen jógázni, futni, úszni, vagy ami jólesik. A közös sport motiváló lesz, jó alkalom a szervezés részleteinek átbeszélésére.
  • Ha stresszelsz az esküvő miatt – mondhatnánk azt is, mindig amikor stresszelsz – irány sétálni! Harminc perc erőltetett menet segít megnyugodni, és nem kevés kalóriát is eléget.
  • Keressük a kihívásokat! Felejtsük el a liftet és a mozgólépcsőt! Menjünk gyalog vagy biciklivel munkába, vagy szálljunk le pár megállóval előbb!
  • Szervezzünk romantikus túrákat a nagy Ő-vel.

Akármit is választunk, ne felejtsük el jól érezni magunkat a bőrünkben!

10 tipp a stresszmentes esküvőhöz

Az esküvő szervezése hosszú és bonyolult folyamat. A menyasszonyok ilyenkor érzelmi hullámvasúton utaznak: egyszer a sírás kerülgeti őket, máskor majd' kiugranak a bőrükből a boldogságtól. Íme Jeri Kadison New York-i menyasszony-tréner jó tanácsai a nyugalom megőrzése érdekében.

1. Készülj fel!
Vedd körül magad olyanokkal – barátnő vagy közeli rokon –, akikben megbízol, akiknek elfogadod a tanácsait, akikről tudod, hogy mindig fordulhatsz hozzájuk segítségért, akik támogatják az ötleteidet, akikkel hasonló az ízlésetek, gondolkodásotok! Tisztázd magadban, hol a határ, mi az, amit már nem tudsz elviselni, és hogyan kezeled majd a problémás helyzeteket! A tudatosság és a felkészültség kulcsfontosságú.

2. Meditálj!
Az esküvő életed egyik legfontosabb napja, a sok teendő közepette túlterheltnek érezheted magad. Ha besokalltál, egyszerű meditációs és légzéstechnikák révén kiürítheted az elméd, és feltöltődhetsz. A légzőgyakorlatok segítenek ellazulni. Pár perc meditáció felér egy alvással.

3. Aromaterápia
A finom illóolajok nyugalmat teremtenek. A levendula idegnyugtató hatása közismert, de a jázmin, a kamilla és a bazsalikom is bizonyítottan hatásos. Néhány csepp rózsa- vagy levendulaolaj a csuklóra, és az illat máris pozitív hangulatváltozást hoz. Harmóniát varázsolhatsz magad köré illatgyertyával és egy csésze finom gyógyteával

4. Bízz a vőlegényedben!
A stressz hatására fennáll a veszély, hogy épp attól a személytől távolodsz el, akit a legjobban szeretsz – a vőlegényedtől. Ha elbizonytalanodsz vagy aggódsz valamiért, oszd meg vele, kérj tőle segítséget bátran! Az esküvő az ő életében is fontos esemény, ne hagyd ki belőle!
Töltsetek együtt minél több nyugodt, boldog órát! Ha sikerül a kezdeti bizonytalanságokat közösen átvészelni, az jó előjel a házassághoz.

5. Pozitív gondolatok
Ha közeledik a pánikroham, keress egy magányos zugot, csukd be a szemed, lélegezz mélyeket, és ismételd magadban többször: jól érzem magam, nyugodt vagyok. Ezek a mantrák segítenek megtalálni az elveszettnek hitt harmóniát.

6. Mozogj!
A sport kedvezően hat testre és lélekre. A monoton séta, úszás vagy futás segít kiszellőztetni a fejed, de bármilyen típusú testmozgás felemelő érzés, hiszen boldogsághormonokat termel. Akár a konyhát is körbetáncolhatod, csak mozogj!

7. Fő a nyugalom!
Nem baj, ha úgy érzed, kicsit ideges vagy. Teljesen normális, ha az esküvőt megelőző időszakot félelem és öröm felváltva kíséri. Az életre szóló elkötelezettség elsőre riasztó gondolat lehet, de ne kételkedj magadban, se a vőlegényedben! Hiszen már döntöttetek: egymást választottátok társul. Nyugodj meg, beszélgess sokat a szeretteiddel, és a bizonytalanságod egy csapásra elillan.

8. Vesd papírra!
Az érzelmek kifejezésének és feldolgozásának kiváló módja, ha leírod őket. Ez segít elhessegetni a szorongást. Ha megfogalmazod, mi bánt, az már fél megoldás.

9. Egyedül nem megy
Képtelenség, hogy mindent egymagad csinálj. Kérj segítséget a családodtól, barátaidtól! Ők is képesek például az ültetőkártyákat ollóval körbevágni, és nyugodtan rájuk bízhatod az ügyek egy részének intézését. Meglátod, örömmel segítenek majd!

10. Kényeztesd magad!
Egy frissítő masszázs, arckezelés vagy manikűr csodákra képes, oldja a stresszt. Ha drága wellness-re nincs mód, egy otthoni forró fürdő is megteszi. Lényeg, hogy törődj magaddal, és a feszültség elillan.



| <<< vissza az előző oldalra | főoldalra | az oldal tetejére |


 

 

 

 

 

 

 

Archív weblap:

Kontakt: info@eskuvoilexikon.hu